Languages

User login

Drága barátaim a reggae-ben!

Elsősorban a hazai zenekarokhoz szólok most, de természetesen ez a felhívás a massive-ot is érinti, hisz hallgatóság nélkül mit ér a zene?

Mint azt már sokan tudjátok, az idén is elindult Európa egyetlen nagyszabású reggae tehetségkutató rendezvénysorozatának 2010 évi nevezése.

Hála a tavalyi nagy nevezői létszámnak, az idén sikerült elérnünk, hogy Magyarország külön régióként fog szerepelni a versenyben. Ez azt jelenti, hogy a selejtezőkből továbbjutó első három zenekarnak vagy előadónak nem kell saját költségen Szlovéniába utaznia, mint 2009-ben, és kis létszámú közönség előtt fellépni külföldi zenekarok konkurenciájaként, hanem egy igazi magyar reggae show keretében mérhetik össze erejüket egymással Budapesten, a Kobuci Kertben. Természetesen ide várjuk a rajongókat, érdeklődőket is, hogy jelenlétükkel és tapsukkal bíztassák kedvenceiket (ez kicsit bulváros lett, bocsi).

Az, hogy külön indulhatnak a magyar előadók, óriási dolognak számít, hisz ezzel a hazai zenészeket és a massive-ot értékelték kiválónak az európai szervezők. Ezért arra biztatjuk a zenekarokat és előadókat, hogy bátran induljanak el a versenyen, hisz nem csak kis hazánk hírét vinnék szerte Európába, hanem komoly lépést tehetnek a saját karrierjük érdekében is. Éljünk tehát a lehetőséggel, mutassuk meg, hogy nem hiába bíznak bennünk, össze tud jönni egy jó kis magyar régiós döntő legalább 15 zenekarral, előadóval!
Ahhoz azonban, hogy ez jól működjön, szükségünk van mindenkire. Azt szeretnénk, hogy a Judah Riddim esetében tapasztalt aktivitás itt is megmutatkozzon…

És ahogy már említettem, a közönség nélkül ez nem megy. Így, ezúton kérek minden reggae kedvelő fiatalt – hisz mindannyian azok maradunk, kik ezt a muzsikát hallgatjuk – hogy szavazzon kedvencére a www.reggaecontest.eu oldalon!

Okosságok:

A teljes versenykiírást megtaláljátok a verseny weboldalán de fel szeretném hívni a figyelmet néhány fontos dologra:

- a nevezési határidő 2010 május 7. Eddig az időpontig kell regisztrálni az online regisztrációs lap kitöltésével, ezután fog kezdődni a szavazás

- a helyezéseket a zsűri és a rajongók szavazatainak összesítésével állapítják meg – részletek az oldalon

- az online szavazás első három helyezettje jut a budapesti döntőbe

- ennek a régiós döntőnek a győztese utazhat ki Spanyolországba a Rototom Sunsplash-re, hogy megmérkőzzön a végső győzelemért

- természetesen, a hazai győztes lehetőséget kap, hogy fellépjen az idei LB27 Reggae Camp nagyszínpadán is!

További részleteket találtok a contest oldalán, de mi is rendszeresen fogunk jelentkezni a fejleményekkel!
 

Upcoming events

  • No upcoming events available

Events

« February 2012 »
MonTueWedThuFriSatSun
12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
272829

Who's online

There are currently 0 users and 1 guest online.